Bemutatkozás
Lőrincz Ágnes natúr kozmetikus doTerra wellness tanácsadó svéd masszőr
Kedves Látogató!
Tanulmányaimat a Tápai Antal Szakközép és Szakiskolában végeztem Szegeden 2007-ben, ahol az elmélet mellett elsajátítottam a szakmai alapokat is.
De mint minden jó szakembernél, itt is igaz, hogy „a gyakorlat teszi a mestert”, ezért a szakmai „finomságokat” azóta is folyamatosan tanulom.
Nagyon fontosnak tartom a nyitottságot és folyamatos fejlődésben vagyok.
A kozmetika számomra inkább egészségügyi kérdés, mintsem esztétikai, hiszen a bőrünk állapota tükrözi testünk állapotát, szervezetünk működését is, ezért vallom, hogy az embert egészében kell nézni, holisztikus szemlélettel.
Azt vallom, hogy a külső megjelenésünket nagyban befolyásolja szervezetünk illetve mentális és lelki állapotunk és én a magam szakterületén keresztül próbálok ötleteket és inspirációt nyújtani a hozzám érkezőknek.
A kozmetikai kezelések során ébredtem rá, hogy a masszázs milyen fontos nekem, azért 2023-ban végeztem svédmasszőr tanfolyamot, amely
